pannonhalmi művészeti fesztivál

2017. augusztus 25-27.

Kedves Barátaink!

2017. augusztus 25. és 27. között ismét megrendezzük Pannonhalmán az Arcus Temporum fesztivált – immár tizenharmadik alkalommal. A fesztivál most már másodízben Keller András és Rácz Zoltán, két régi jóbarátunk, művészeti vezetésével valósul meg.

Mi az, amit tizenhárom éven át tovább lehet vinni egy fesztiválban? Változik a közönség, változik a kulturális környezet, változnak a közreműködők. Módosul a koncepció, új elemekkel gazdagodik a fesztivál. Mi az, ami marad? Pannonhalmán leginkább a közös ház tapasztalata. Az, hogy egyetlen tető alatt a monostor egy nagy labirintusában három napon át ízleljük és újraolvassuk a kortárs kultúra különböző megjelenési formáit; beszélgetünk az ebédlőben; ismerősként mosolygunk egymásra a bástyán; békességben kezet fogunk a liturgián; magunkkal hozzuk, mégis a kapun kívül hagyjuk múltunkat és jelenünket – kicsit más emberekként, befogadóként és (elő)adóként otthon vagyunk egymás mellett az ezeréves házban.

Az Arcus Temporum továbbra is kapcsolatokat, íveket szeretne feltárni és létrehozni – nemcsak zenék és zeneszerzők, hanem művészeti és kulturális ágak között is. A XII. fesztiválon felvettük a programba a spiritualitás (imádság és a szerzetesekkel közös alkalmak) pillérét, az idei fesztiválon pedig újdonságként az irodalom témája talál egy fedél alá a zene, a kiállítás és a spiritualitás programjaival. És minthogy a közös ház otthonosságához a közös étkezés is hozzátartozik, megjelenik a fesztivál kínálatában a gasztronómia egy-egy kiemelt mozzanata is.

A közös ház tapasztalatához hozzátartozik az is, hogy visszavár. Újra Pannonhalmán köszönthetjük jóbarátainkat, Rost Andreát, Snétberger Ferencet, Keller Andrást és Rácz Zoltánt. Zenéjével és személyes jelenlétével itt lesz közöttünk Vidovszky László. Az újonnan induló irodalmi szálat nem más képviseli, mint Krasznahorkai László. Egyedülállónak ígérkeznek azok az alkalmak, amelyeken több kulturális-művészeti terület metszéspontjába kerülünk: kiállításmegnyitó versfelolvasással; autokoncert és irodalmi beszélgetés; orgonameditáció és séta a bazilikában, végül Messiaen zenéje a szerzetesközösség napközi imaóráján. A koncertekre és programokra a Pannonhalmi Főapátság reprezentatív kulturális tereiben kerül sor – a tavaly debütáló kortárs Koncertteremben, a Főkönyvtár lenyűgöző 19. századi dísztermében, a Boldogasszony-kápolna intim barokk atmoszférájában, valamint a Bazilikában.

A XIII. Arcus Temporum Fesztiválon a közös ház tapasztalatát ízlelgethetjük. Pannonhalmi szerzetesközösségünk számára 2017-ben a közös ház képe egy további mozzanattal is gazdagodik: öt évvel ezelőtt, 2012. augusztus 27-én szenteltük fel a John Pawson tervei alapján megújított Bazilikát. A fesztivál alkalmai közben lassanként meggyulladnak a szentelési gyertyák a nyolcszáz éves templom falain, s ezekkel a születésnapi gyertyákkal nemcsak a minket egybegyűjtő és meghívó közös ház múltja, hanem szűkebb és tágabb háznépünk jövője felé is tekintünk.

Szeretettel várunk mindenkit,

Dejcsics Konrád OSB, fesztiváligazgató

Egy közös ház - Kurátori előszó

Virágvölgyi István

A helyet nem szabad összetéveszteni a térrel. A tér és a hely között az a különbség, hogy a térnek száma, a helynek arca van.” Hamvas Béla

Az itt látható NASA szatellitképen csak a Föld éjszakai mesterséges fényei látszanak, amelyek a domborzat nélkül is tökéletesen kirajzolják Földünk fontosabb kontúrjait. Minden egyes fénypont olyan közös házakat rejt, amelyek otthont adnak a legkülönbözőbb emberi közösségeknek, hiszen ösztönszerűen éljük életünket ilyen közös hajlékokban világszerte.

A fények mögött felsejlik egy falu vagy város, bennük kifőzdék, színházak, templomok, üzemek, diszkók, lakótelepek, iskolák, kollégiumok, kórházak, plázák, börtönök, pályaudvarok, hotelek, mozik, sportközpontok – és még hosszan lehetne sorolni, hiszen a legtöbb ház azért épül, hogy kisebb vagy nagyobb, átmeneti vagy tartós, kényszerű vagy magunk választotta közösségek töltsék meg a négy faluk közötti teret. Ezeket a helyeket pásztázzák fotósorozataink.

Ugyan min múlik, hogy megszeretünk és magunkénak érzünk-e egy teret? Az épületet tervező építészen, a bútorokat készítő iparosokon, vagy hogy működik-e a légkondicionáló? Környezetünket igyekszünk saját igényeink szerint formálni, de környezetünk is folyamatosan visszahat ránk és alakít bennünket. Vajon mennyi pletyka hangzik el egy fodrászszalon négy fala közt? És mennyi dalt hallgatnak végig a fürdőszobacsempék? Van-e olyan házibuli, amely nem a konyhában végződik? Mellém ül-e a vonatra most felszálló lány? Tényleg jobban esik-e a kávé a törzshelyemen?

Az üres terek a kezünk nyomán helyekké formálódnak, és legtöbbször észrevétlenül alakítják mindennapjainkat. Fotóinkon keresztül egy vidéki városháza alagsorában működő súlyemelő klub, a háromezer embernek otthont adó óbudai „faluház”, egy alföldi motorvonat, egy faluszéli református drogterápiás otthon, egy kisvárosi romkocsma és egy négygenerációs kertvárosi családi ház falai közt élő közösségek életébe pillanthatunk be. A felsoroltakhoz képest még mindig új területnek számít az egyre nagyobb hangsúlyt elnyerő virtuális tér, ahová a dunai horgászokat tömörítő Facebook-csoport posztjai kalauzolnak el bennünket.

A helyszínekhez kapcsolódó portrésorozatainkon keresztül pedig megismerkedhetnek néhány, sokszor a pillanatnyi helyzet által összekovácsolt csoporttal is, akik közös házaink valamely kiemelt pontján találkoznak össze: a ház előtt kutyasétáltatás közben, a nagyi kanapéján, vagy éppen a vonatra várva a peronon.

Amikor új lakásba költözünk, ösztönösen kíváncsiak vagyunk az előző tulajdonosokra, mégsem az az első gondolatunk, hogy összekapcsolódott velük a sorsunk. Pedig távolabbra tekintve, a világ legrégebb óta álló építményének tartott, majd hétezer éve épült franciaországi sírokra, vagy például az idén ötszáz éves reformáció origójának számító wittenbergi vártemplomra gondolva mégis érezzük, hogy a négy fal között van valami megfoghatatlan plusz, amit legtöbbször a hely szellemeként emlegetünk, és ami összeköti az ott megfordult embereket. Pannonhalma ezeréves apátsága alkalommal, szövegkörnyezettel, térrel és hellyel kínál, hogy kicsit távolabbról ránézzünk közös házaink ismerősnek tűnő, de a mindennapokban kevés figyelmet kapó rezdüléseire.