pannonhalmi művészeti fesztivál

2018. augusztus 24-26.

Főapáti köszöntő

Az elmúlt években Pannonhalmát olyan hellyé próbáltuk alakítani, ahol párbeszédbe léphet tradíció és innováció, régi és új, közösség és vendég, hívő és nem hívő. Szinte mindennap megtapasztalhatjuk, hogy a hozzánk érkező vendégekkel, rászorulókkal, zarándokokkal és látogatókkal együtt részünk van az osztozás és a közös ház mindenkit gazdagító élményében.

2018-ban szerzetesközösségünk egy hasonlóan mély tapasztalatra szeretné meghívni a monostorba érkező vendégeket – annak alapján, amit Szent Benedek Atyánk kér a Regulában: „Keresd a békét és járj utána” (Prológus, 17). Spirituális és kulturális programjainkban a „kibékülés” gondolatát járjuk körül. Hol húzódnak ma egyéni és közösségi életünkben szakadékok és árkok? Hol kellene végre elfogadnunk a kinyújtott kezet – és hol nincsen erre még erőnk? Arra hívunk mindenkit, hogy velünk együtt merészkedjen bele a kibékülés helyenként veszélyes, éppen ezért nagyon evangéliumi tapasztalatába. Bízunk abban, hogy Szent Márton ősi és otthonos háza ebben biztonságot nyújtó háttér lehet.

Sok szeretettel ajánlom figyelmükbe a Pannonhalmi Főapátság 2018-as programjait. Bizalommal invitálom Önöket Pannonhalmára, Szent Márton monostorába, hogy a kibékülés jelentésárnyalatait kutatva találkozzunk egymással és a nagy Kibékülővel, Istennel.

Hortobágyi T. Cirill
főapát

 

Keller András, Rácz Zoltán

Harmadik alkalommal készülünk Pannonhalmára, Szent Márton ezeréves monostorába. Különleges az idei esztendő, amely az új főapát megválasztásával egy, az emberi élet léptékével mérve igen hosszú fejezetet zárt le. A változás éve tehát, amely új szakaszt nyit, de amely, ahogyan eddig is, bizonyosan az örökkévalóságba tekint.

A XIV. Arcus Temporum fesztiválra készülünk, amely a korábbi alkalmakkor is különleges élmény volt számunkra és az idelátogatók számára. A zene, a kiállítás, a spiritualitás és az imádság révén különleges közösségre találtunk az itt élő szerzetesközösséggel, de talán Istennel és önmagunkkal is. Mindannyiunk számára felejthetetlen élmény marad, ahogy a klasszikus és kortárs művek kalauzolásában a mélység és a csend felé indultunk el.

Gazdag programmal várjuk az érdeklődőket idén is. Bartók Béla felülmúlhatatlan kompozíciójával, a kétzongorás szonátával és Igor Stravinsky örök erkölcsi példázatot hordozó művével (A katona tötenete), Johann Sebastian Bach és Kurtág György műveivel. Elhangzik Beethoven Geistertriója, Alfred Schnittke zongoraötöse és George Crumbnak Bartók zenéje előtt fejet hajtó, varázslatos darabja, a Makrokosmos III – Music for a Summer Evening, Gabriel Fauré rendkívül ritkán hallható remekműve, a kamaraváltozatban elhangzó Requiem, Schubert és Messiaen darabjai. Pénteken, a fesztivál nyitóestjén, igazán különleges, egzotikus kultúrák zenéjét bemutató koncert várja a Pannonhalmára látogatókat.

Megannyi kincs, ami arra inspirál, hogy a legfontosabb kincset, a kultúra megtartó erejét felismerhessük.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!


 

Farkas Zoltán

„Te tudsz latinul: szólítsd meg, Horatio”

Az idei Arcus Temporum Fesztivál hangversenyeinek programját szellemek népesítik be. „Különb s különbféle”, jó és gonosz szellemek egyaránt. Szótlanul egymásra mutatnak, vagy párbeszédbe kezdenek, és rejtett vagy nyilvánvaló kapcsolatuk szoros hálóvá szövi a koncertek műsorát.  

Beethoven D-dúr zongoratriójának lassú tételében titokzatos tremolók előterében bontakozik ki a sötét, méltóságteljesen vonuló dallam. Beethoven tanítványát, Carl Czernyt mindez a Hamlet szellem-jelenetére emlékeztette, ezért keresztelte el a művet „szellemek triójá”-nak. Mások Beethoven tervezett, de soha el nem készült Macbeth-operájával próbálták magyarázni e lidérces zenét. Talán a boszorkányok világát, vagy a főhős gonosz démonok által megszállt lelkét idézi meg ez a kísérteties Largo.

Alfred Schnittke Zongoraötöse méltó párdarabja a beethoveni szellemjárásnak. Az anyja halálára írt kompozíció sötét, fojtogató légkörét átjárja az egzisztenciális félelem. Klausztrofóbiás utazáson, nagy lelki gyötrelmeken keresztül vezet a lélek megnyugvásáig.

Schnittkének olykor szemérmetlenül morbid, sötét humora van. A zongorás kvintett második tétele a B-A-C-H motívumra épít kísérteties, lassú keringőt. A B-A-C-H név zenévé konvertált változata ősforrásának, A fúga művészetének számos tétele is felragyog az egyik koncert műsorán. Bach szellemi végrendelete, az emberi szellem egyik legnagyobb teljesítménye a teremtett világ rendjének lenyomata. Ezúttal Kurtág György műveivel lépnek párbeszédbe Bach contrapunctusai. Kurtág impulzív, vagy épp szorongó, szépség-morzsákat őrző, ízig-vérig kortárs traumáinkat megörökítő rövid tételei föl-földobott kőként térnek vissza a monumentális bachi építmény alapjaihoz.

Ki vitatná, hogy A fúga művészetének isteni rendje egy imaórán kapja meg legméltóbb helyét? Az utolsó, befejezetlen contrapunctus végére Carl Philipp Emmanuel Bach ezt írta édesapja kéziratába: „Ebben a fúgában, amikor a BACH név ellentémaként megjelenik, a szerző meghalt.” Manapság a zenetudomány megfontolandó érveket sorakoztat fel amellett, hogy nem így történt: Bach a monumentális mű zárókövét is befejezte, csupán elveszett néhány kottaoldal. Bármi is az igazság, a titokzatos torzó tucatnyi zenészt ösztönzött arra, hogy megpróbálja befejezni az utolsó contrapunctust. Van, aki tudományos alapossággal áll neki, hogy matematikai pontossággal rekonstruálja, pontosan melyik utat járta volna végig Bach, mások fantáziájukat és muzikalitásukat szabadjára engedve hozzák létre a saját változatukat. Valamennyi közt tán épp Luciano Berio eljárása a legrokonszenvesebb. Miközben szinte mozaikszerű hangszereléssel valósággal analizálja Bach zenéjét, s ezáltal tipikusan kortársivá, sajátjává teszi, egyetlen hangot nem ad hozzá a bachi eredetihez: ahol a töredék megszakad, ott a folyamat állóképpé merevül, s ‒ mint a fújtatóját vesztett orgona elfúló hangja ‒ pontosan érzékelteti, hol lép át mű és szerzője egy másik, ismeretlen dimenzióba.

Az Amadinda Ütőegyüttes tradicionális zenéi Afrika és Polinézia ősi kultúrájának üzenetét hordozzák. Ezek a zenék korántsem az öncélú szórakoztatást szolgálják, hanem a szellemekkel társalognak. Megidézik az ősök szellemét, segítő erőket mozgósítanak, s megkísérlik távol tartani az ártó szellemeket. Erre az ősi funkcióra emlékezik vissza George Crumb: számára a fuvola és a dobok képesek a legerőteljesebben megjeleníti a természet hangját. A természetét, amelynek egykor az ember is természetes része volt, de csúful elárulta és kizsákmányolta azt, s ezzel haldoklásra ítéli környezetét és önmagát. Ezért vált fattyúvá a világ örökén, elárulva a teremtett világ különböző csoportjaihoz fűződő testvéri viszonyt, amelyről Szent Ferenc is beszélt. Ezért Crumb műve, az Idill egy fattyúért, már csak távoli emlékként tudja megidézni Debussy szólófuvola-művét, a Syrinxet, amely még az antikvitás derűjét, Árkádia romlatlanságát őrzi. A másik Crumb-kompozíció (Makrokozmos III – Zene egy nyári estéért) ugyancsak a természet misztériumát hirdeti, s ihletet merít a két zongorára és ütőhangszerekre írt művek legnagyobbikából, Bartók Szonátájából, amely a fesztivál nyitódarabja.

Goethét is a természet (a svájci Staubbach patak 300 méterről lezúduló vízesése) ihlette a Szellemek éneke a vizek fölött című költeményének megírására. Rémkirály ide, Margit a rokkánál oda, Schubertnek talán ez a zenekar-kíséretes férfikara a legjelentősebb Goethe-megzenésítése.

A gonosz lélek (Goethénél böser Geist) azon munkálkodik, hogy az embert félrevezesse, megcsalja, és rávegye, hogy talmi értékekért dobja sutba azt, ami egyedül értékes. E gonosz lélek szorgoskodik Stravinsky A katona története című művében is. Ördög a neve. A katona – a népmesék optimista verziója szerint – már-már túljár az eszén, de az egyenlőtlen küzdelemben végül az ördög diadalmaskodik. Akárcsak operájában, a Rake’s Progressben, Stravinsky hűvös távolságtartása és iróniája itt is csak fokozza a történet hátborzongató hatását.

A fesztivál szellemjárása az utolsó koncerten Fauré Requiemjébe torkollik. Gyászos befejezés? Korántsem. „Azt mondják, a Requiemem nem fejez ki halálfélelmet, hanem inkább a halál bölcsődalának tűnik. De hisz épp így tekintek a halálra: számomra boldog megszabadulás, egy magasabb boldogságra való vágyakozás, s nem fájdalmas tapasztalat.”